Az egyetlen

Müller Péter írja a VarázskÅ� című könyvében: Sok embert szerethetek egyszerre, valódi, Å�szinte szeretettel. A gyerekeimet, például. Vagy a barátaimat. Még az ismerÅ�seimet is. De szerelmem csak egy lehet! ... Mert az a hely, ahová Å�t teszem a lelkemben: egyetlen hely. Sok kis "te" jöhet az életünkben - de TE, így nagybetűsen, mindig csak egy. Abban a pillanatban, amikor a sokféle vágyból, vonzalomból, érzelembÅ�l összeszÅ�tt szerelmünk intenzitása fölerÅ�södik, és a lelkünk szeme a másikra ráfókuszálódik, mindenki más elhomályosul körülötte. Még akkor is, ha ez önvádat okoz, vagy bármiféle gyötrelmet. Nincs mit tenni. Mert ebben a csúcspillanatban azt a kimondatlan és ma már korszerűtlennek tartott Å�si felismerésünket éléjük át, hogy lelki társunk csak egy van. Minden Ádámnak egyetlen Évája. És fordítva: egyetlen Ádámot keresnek a nÅ�k. ... Abban a pillanatban, amikor a felszínre tör lelkünk mélyvalósága, vele robban ki, mint a forró Å�smagmából a láva, a lehazudhatatlan felismerés: hogy társunk csak egy van. Egyetlen másik felünk van. Akkor is, ha ezt a megrendítÅ� hiányérzetünket, a TE hiányát idÅ�nként más és más szereplÅ�kkel próbáljuk betölteni. .... Aki mélyre néz magában, látja, hogy ott, azon a helyen, ahol a szerelem lakik, csak egyetlen üres trónus áll."