|
«
|
»
|
Húsvét hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A hagyomány alapja a víz megtisztító, megújító erejében vetett hit. Vidéken egykor kútvízzel, vödörből locsolták le a lányokat, sőt egyes vidékeken a patakban megfürösztötték őket. Később a polgárosodás folyamán a fiúk, legények kölnivízzel locsoltak, ma már inkább parfümmel.
A húsvéti locsolkodás első írásos emléke 1545 áprilisából származik, mely szerint akkoriban még szó szerint megfürösztötték – és nem meglocsolták – a lányokat. A szokás folyamatosan szelídült. A XVIII. századi erdélyi leírások már csak vedrekkel való öntözésről tudósítanak. Egyes hiedelmek szerint a húsvéti locsolkodás eredetét Jeruzsálemben kell keresni. Ott ugyanis Pilátus háza előtt volt a piac és a kofák, meg vásárlók már kora hajnalban hangosan tárgyalták az eseményt, azt tudniillik, hogy Jézus feltámadt. Egyesek elhitték a hírt, mások viszont kételkedtek. A csetepaté miatt Pilátus nem tudott aludni, ezért vízzel öntötte le a veszekedő népséget, hogy hagyják el a piacot. Más bibliai eredetű hagyomány szerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. |
|
|
mesés !!!!nagyon köszönöm a tájékoztató irásodat is..........
vterezia · 2009-04-14: 02:51
|
|
|
Ez a Pilátus sztori hatalmas! XD Most ezen fogok pörögni egy hétig!!! Köszi!
Nellinka · 2009-04-14: 11:25
|
|
|
Jó a kép és a szöveg is.A víz olyan mintha valami fémből lenne öntve.:o)
zakany · 2009-04-16: 13:48
|
|
|
Beautiful reflections!
jet28 · 2009-04-17: 03:00
|
|
|
vissztértem , hogy elvigyem a kedvenceim közé , mert nagyon tetszik, megmutattam a fiamnak (sutbalinak) is , neki is nagyon tetszett..........kivánok számodra jó fotózkodást és szép fényeket :))
vterezia · 2009-04-18: 04:06
|
|
«
|
»
|