Csángóföldön (1)

The Csángó (Romanian: Ceangău, plural Ceangăi) are an ethnic group of Roman Catholic faith, some speaking a Romanian and some Hungarian dialect. They live mostly in Bacău County in Romania, with many across the national frontier in the Republic of Moldova.
The ethnic background of Csángó/Ceangăi is nevertheless disputed, since, due to its active connections to the neighboring Polish kingdom and to the Papal States, Roman Catholic faith persisted in Moldavia throughout medieval times. Along with marked cultural and ethno-linguistic differences between Hungarian-speaking and Romanian-speaking Csángó/Ceangăi, this historical background explains why some Csángó/Ceangăi claim having Hungarian while others Romanian ancestry.
The Csángó can be distinguished from other Hungarian ethnic groups by their linguistic peculiarities, traditions and folklore. Their identity as a people was based on their linguistic and religious differences from the Moldavian-Romanians nearby. Since the Middle Ages, Hungarian-speaking Csángó have lived isolated from the larger body of Hungarian speakers, which also meant that they were largely untouched by the nationalist movements that swept 19th century Europe and led to the formation of modern nations. As a consequence, the primary identity of the Csángó was not national (Hungarian as opposed to Romanian) but rather confessional (Roman Catholic as opposed to Eastern Orthodox).

In 2001 the Council of Europe has expressed its concerns about the situation of the Csángó minority culture[1], and discussed that the Csángós speak an early form of Hungarian and are associated with ancient traditions, and a great diversity of folk art and culture, which is of exceptional value for Europe. It was also mentioned that although not everybody agrees on this number it is thought that between 60 000 and 70 000 people speak the Csángó language. The Council of Europe has also expressed concerns that despite the provisions of the Romanian law on education and the repeated requests from parents there is no teaching of Csángó language in the Csángó villages, as a consequence, very few Csángós are able to write in their mother tongue. The document also discussed that the Csángós make no political demands, but merely want to be recognised as a distinct culture and demand education and church services in the Csángó language. (wikipedia)

A csángók több Romániában élő magyar nyelvű kisebbségi népcsoport összefoglaló neve. Három fő csoportjuk van: a moldvai csángók, a gyimesi csángók és a barcasági csángók.

Gyimes sajátos "Patakország" az egykori Csíkszék keleti határán, a Tatros felső folyásánál. A Gyimes helynév első okleveles adata a "Ghemes"(1677-ből). 1626-ban Bethlen Gábor várat, nagyobb vámházat emelt Moldva és Erdély határánál, romjai ma is láthatók. Nem tudni miért, a nép e maradványt Rákóczi várnak nevezi. Talán az első települések éppen a vámházhoz kapcsolódtak. Az első biztos adat Gyimesvölgye lakosságáról egy 1721-es összeírás, ez 19 vándorló családról szól. A Gyimes név a gim szóra vezethető vissza, olyan hely, ahol sok a gímszarvas. Czirbusz Géza szerint (Erdély, 1908.141) a Ghymes névfejtése a következő: "figyelő hegy a gót gaumján igéből jött vala". A Tatros "tatárost" jelent. Első okleveles említése 1466-ból maradt fenn. A román Trotuş magyar eredetű víznév. A "Lok" elsősorban földrajzi fogalom, szláv eredetű közszó, jelentése patak menti rét, sima hely (románul luncă). A "Gyimes-Loka" név először 1701-ben szerepel hivatalos irományokban. A "Gyimesi lunka" megnevezéssel is találkozhatunk.

A Tatros folyó felső vízgyűjtőjének területe - a Gyimesi szorosig - mintegy 650 km2. A Tatros a Szellő-hegy (Vf. Viscol - 1496 m) északnyugati lejtőjén ered.

Gyimes vidéke (Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok) területe 201,5 km2, míg lakossága 1996 január 1-én 8.958 fő volt. A Gyimes völgyének megközelítése Középcsík területéről, a Gyimesi-hágó irányából történik. A Gyimes vidéket a 12A országút szeli át: Csíkszereda és a Gyimesi-szoros közti távolság 50 km. A Csíkszereda-Gyimesvölgye vasútvonalat 1897. október 18-án adták át a forgalomnak.

Csíkszereda irányából Gyimes határát a Fügés-tetői hágón (a csángók Csermászónak, Szermászónak vagy Sermászónak nevezik) érjük el, ahonnan csodálatos látvány fogadja a látogatót. A Fügés aljában már a Tatros vize völgyében folytatjuk mintegy 30 km-es utunkat, ahol a völgyben települt falvakat a mellékvölgyekben, azaz "patakokban" lakók éppen "gödör"-nek mondják. A szájhagyomány szerint legelső település a Gyimes völgyében, a Bükkben, Sáncloka volt.

A Gyimes völgyét, ezt a felső völgyszakaszt, a Tatros vize forrásvidékét három nagyközség lakói népesítették be: Gyimesfelsőlok (Lunca de Sus), Gyimesközéplok (Lunca de Mijloc) és Gyimesbükk (Ghimeş-Făget - már Bákó megyében van). Az itt élő magyarokat csángóknak nevezik. Ők a gyimesi csángók, megkülönböztetve ezáltal őket a moldvai csángóktól.

Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a "patakokban" a nagykiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az "erdőlés" nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöztek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöztek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a "Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét".

A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani.

A népszaporulat szempontjából a kis telepek lassú növekedése vehető számba. 1779 körül a Gyimes völgye lakossága 550 fő körül lehetett. A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. A lakosok a csíki községekből menekültek a zsellérség, a katonaság és adó elől. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére és aulról felfelé népesítetták be a Tatros völgyét és a patakokat.

A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székelyház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a benszülött a csángó.

Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek egyik sajátos népi eszköze, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt.A szakemberek közel 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, csárdást, németest, hejszát. A zenészdinasztiák tagjai közül sokan ismerték Pulika Jánost és Mihályt, Halmágyi Mihály gardonyost és társát Gizi nénit. Zerkula Jánost, a gyimesi népzenészt a népművészet mestereként ismerik. A nagy zenészdinasztiák kihalóban vannak. A hetvenes évek táncrendjében szerepelt a hétlépés, egytoppantós, háromtoppantós, sormagyaros, talján polka, háromsirülős, balánkáé, moldvai, csoszogtatós, keresely, sántanémetes és porka. Ismeretes még a héjsza és a békási ruszka.

A népi kultúra zárt helyzete folytán a gyimesi csángó paraszti műveltség archaikus rétege sokoldalúan tanulmányozható.