|
«
 |
»
|
Ruins, nazis, homelesses, snow. Budapest, a Lánchíd presszó - télre szép tavasz
2008.03.15
"Sok évvel ezelőtt egy időre lezárták a Lánchidat, felújították a rozsdás vasláncokat, kicserélték az útburkolatot, és letisztították a feketült követ.
Egy éjjel felmásztam a pillér tetejére az állványokon. Nyár lehetett, késő éjszaka, jóval kettő után, lehűlt az idő, dideregtem a hatalmas kőpillér tetején. Középen egy csapóajtó nyílt a bádogon, felhajtottam, és lenéztem a mélybe. Semmi. A világ legfeketébb semmije lehelt rám melegen. Odabent nemigen változtak az évszakok. Lassan kirajzolódott előttem pár vas létrafok. Elindultam a semmibe lefelé.
Azt hittem, hamar leérek valami szilárd talajra, de a lépcsőfokok nem akartak véget érni. Csak másztam lefelé a sötétben, ahogy felnéztem, alig látszottak a nyílásban a csillagok. Teljes feketeségbe értem.
Kicsit megijedtem, nem úgy, mint gyerekkoromban, nem olyan reménytelenül. Tán inkább feszült lettem és csodálkoztam. Úgy éreztem, már régen le kellett volna érnem az üreg aljára, valahová a híd járdaszintjére. Mintha már túljutottam volna a hídon is, és rég el kellett volna érnem a víz szintjét, a Duna hullámait. Ezen a lépcsőn lefelé haladva talán nem ebben a világban vagyok. Ha leérkezem, egy másik világba érek. Ekkor leesett a papucsom. És nem hallottam a koppanását. Mezítláb lépkedtem tovább a vasfokokon. Végre valami taljra értem.
Puha egyenletes homok volt, mintha sosem érintette volna ember lába. Hamar kitapogattam benne a papucsokat. Ott hevertek, tökéletes biztonságban, mintha a Holdon hagytam volna őket. Egyáltalán nem volt kellemetlen érzés ebben a fövenyben keresgélni. Megálltam a homokban, lélegeztem egyet a láthatatlan terem levegőjéből, és elengedtem a lépcső vasát."
(Vándorparadicsom)
Egy éjjel felmásztam a pillér tetejére az állványokon. Nyár lehetett, késő éjszaka, jóval kettő után, lehűlt az idő, dideregtem a hatalmas kőpillér tetején. Középen egy csapóajtó nyílt a bádogon, felhajtottam, és lenéztem a mélybe. Semmi. A világ legfeketébb semmije lehelt rám melegen. Odabent nemigen változtak az évszakok. Lassan kirajzolódott előttem pár vas létrafok. Elindultam a semmibe lefelé.
Azt hittem, hamar leérek valami szilárd talajra, de a lépcsőfokok nem akartak véget érni. Csak másztam lefelé a sötétben, ahogy felnéztem, alig látszottak a nyílásban a csillagok. Teljes feketeségbe értem.
Kicsit megijedtem, nem úgy, mint gyerekkoromban, nem olyan reménytelenül. Tán inkább feszült lettem és csodálkoztam. Úgy éreztem, már régen le kellett volna érnem az üreg aljára, valahová a híd járdaszintjére. Mintha már túljutottam volna a hídon is, és rég el kellett volna érnem a víz szintjét, a Duna hullámait. Ezen a lépcsőn lefelé haladva talán nem ebben a világban vagyok. Ha leérkezem, egy másik világba érek. Ekkor leesett a papucsom. És nem hallottam a koppanását. Mezítláb lépkedtem tovább a vasfokokon. Végre valami taljra értem.
Puha egyenletes homok volt, mintha sosem érintette volna ember lába. Hamar kitapogattam benne a papucsokat. Ott hevertek, tökéletes biztonságban, mintha a Holdon hagytam volna őket. Egyáltalán nem volt kellemetlen érzés ebben a fövenyben keresgélni. Megálltam a homokban, lélegeztem egyet a láthatatlan terem levegőjéből, és elengedtem a lépcső vasát."
(Vándorparadicsom)
3
Comments
 |
tarkovszkij nosztalgiájának van 1 olyas helyszíne, mint itt az utsó
????? · 2008-03-14: 09:45
|
 |
ez az a hely amit sosem tudtam mi.
ZerindApja · 2008-04-02: 15:28
|
 |
A 9-es kepen mutatott gyonyoruseg, amit az olaszok Loggianak is hivhatnanak, ha naluk epult volna, ez lenne a 10-es kepen lathato belter elott? Csakugyan mintha a pokolba szalltal volna le, pedig meg szintkulonbseg sincs koztuk... csak a mindent beborito dudva.
atszabo · 2012-03-06: 21:55
|
You must be logged in to comment!
Views: 929
Category: I.kerület
|
«
|
»
|
© 2013