|
«
|
»
|
|
FentrÅ‘l nézve nem egyszerűen csak másképp látni a világot, itt fent egy másik sík, egy másik világ van. Egy kisebb tátrai csúcs (amúgy szinte sétaszerűen kényelmes) megmászásakor éreztem meg, hogy a hegymászók talán nem is a rekordok miatt, hanem ezért a másik világért másznak csúcsokat. Annyira lenyűgözÅ‘ érzés, hogy a világban léteznek ilyen síkok, és néha át is léphetünk egyikbÅ‘l a másikba. Szinte irigykedve nézem, milyen jó ennek a szoboralaknak, hogy mindig itt lehet.
viewer · 2009-09-11: 12:53
|
|
Rögtön azután, hogy elküldtem a fenti kis szöveget, eszembe jutott, hogy jó, jó, síkok, másik világ, de ez a szoboralak ezen a helyen nyilván szomorú események szemtanúja is volt, ezért nem is irigykedem rá olyan nagyon.
viewer · 2009-10-13: 14:04
|
|
|
Köszönöm. Így élem meg ezt a várost, a helyeket, és néha fájt, ha valaki nem értette, miért érzek éppen úgy, ahogy ebben a második levélben írod.... Ezek a helyek itt sok mindent jelentenek. EttÅ‘l függetlenül, persze, tökéletes megfogalmazás az elsÅ‘ levélben az, hogy jól esnek ezek a váltási, átlépési lehetÅ‘ségek, síkok. Most hirtelen az jut eszembe, amit Robert Burton írt az Anatomy of Melancholy c. fantasztikus könyvében : Az angyalok körülöttünk vannak láthatatlanul, és ha látnánk Å‘ket, meglepÅ‘dnénk, mert olyan sűrűn vesznek körül minket, mint a hópelyhek. Tehát a "síkváltások" lehetÅ‘sége tán nem is rajtunk múlik, nem is mi idézzük elÅ‘, illetve nem a tudatos lényünk. Belépünk valahová, és ott máris máshogy érzünk... Néha azt hitték, városvédÅ‘, régiségbúvár képeket készítek, netán nosztalgikus vagyok. Ezek valóban szép, hasznos dolgok lennének, én azonban egyszerűen csak megszállottja lettem annak, hogy belépjek ezekbe az erÅ‘terekbe, és engedjem, hogy elárasszon maguknak a helyeknek a mondanivalója, ami nem régi, nem új, és nem is szavakból áll. Van a színdarabjukban valami fenséges. Talán ez az összes itteni fotók lényege.
utazo · 2009-10-13: 18:17
|
|
«
|
»
|