pixel
« 
pixel
«  
  »
pixel
S M T W T F S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31
 »
pixel

Chimney-sweeper 1993 - Törpike a kéményseprő, Budapest, VI. Rózsa utca - 1993.04.

2010.05.18
pixel
(F 11 to enlarge)
pixel
pixel
(scanned 2009.10.27.)
.
.
.
.
.
.
.
.
pixel
Tengerész Henrik
(1993)

Törpike, a kéményseprő újabban kissé öregedett, haja fakóbb. A zöldségüzlet hűvös derengésébe húzódik, vakítja a nap. "- Ó, jó, ha visszajön, hagyjon csak üzenetet Helmútnál. A rezzenéstelen arcú, kékköpenyes eladófiú felé bólint.

A Rózsa utcai szörnyeteg a 74-es számú ház egyik elsőemeleti ablaka előtt ül, ő nem tud árnyékba bújni, karmait vörösre festett ágba mélyeszti, csapzott madártesten korompuha, fekete macskafej. Ezer éve ott ülhet. Bentről akármit látnak az utcából, az égből, ő is a kép szélén gubbaszt. Áthaladok lent.

Egész gyerekkoromban, az összes éjjel álmodtam a sok teától. Ma csak egy dologra emlékszem, a kisvárosra. Egyszerre ott álltam, világos volt, a félkör alakú teret házak karéja vette körül, a keskeny, viharvert, kétemeletes épület legfelső szintjén ágyam a franciaablakra nézett, a végtelen tengerre nyíló ablak spalettái tárva.
Kékeszöld gyerekkönyv, sok vitorlás hajóval, a metszeteken hosszú hajú kalózkapitányok bámultak kivont karddal. „Küzdelem a tengerekért”. Tengerész Henrik képével. Enriquez, a portugál herceg nem sokat hajózott a tengereken, mégis hódítások, felfedezések fűződnek nevéhez, ő Navigátor Henrik.

Van egy titkom. Nagy utazó akarok lenni, mint Világjáró Lábas Péter, a medvetáncoltató, bohóc. Az 1879. év koratavaszán eljött érte egy ember – Akarsz-e Péter világot látni, végtelen tengereket, égbenyúló hegyeket, minden színű embereket, szép nagy városokat, végtelen sivatagokat ? – Akarok.
Huszonhat évig zarándokolt a Szentföldre és vissza, vándorcirkuszokkal, gyalog és szekéren, teve és szamárháton. „A világóceán – egy cseppje a világnak; az Athos-hegy földtúrás.”

Én, ha egyszer elindulok, vissza sem jövök. – Se híre, se hamva. Időmet utazásom tervezésével töltöm. Hogy az út tökéletes legyen, és a terv megfelelő. Aprólékos. Pontos, mint nagyapám legendás schaffhauseni zsebórája.
Két fontos része van a tervemnek. Először majd évekig levelezem külföldön élő barátaimmal. Megkérem őket, válasszanak ki városukban egy nekik kedves utcát – nem lehet megmondani, miért szeret bele az ember egyik másik utcába –, menjenek el oda, járjanak el helyettem, és írjanak részletes beszámolót. Mikor nyitnak hajnalban az üzletek, hogy tolja fel a hentes a redőnyhúzó rúddal a vasredőnyt, melyik kocsma tart nyitva éjjel, kik a törzsvendégek, írják le, milyen plakátok vannak a falakon, melyik busz merre kanyarodik, kik állnak a megállóban.

Aztán menjenek megint vissza és írják meg, lekopott-e a plakátférfi feje, kikaparták-e a szemeit, áthúzták-e, kinyit-e még a bolt, hízott-e a hentes, iszik-e a kocsmáros - az igazi kocsmáros igenis iszik -, megjött-e a busz, várja-e még valaki.

Így megy ez majd évekig, egyszer csak leszállok a buszmegállóban, és úgy találok mindent, amint az álmok városaiban, a dezsavü-városokban látjuk a kopott házakat. Megteremtem magamnak az ismerős, sosemlátott várost. De mondtam, ez csak az egyik tervem. Dolgozom rajta.
Másik tervemen is évek óta munkálkodom. Az pedig a következő.

Képzeljünk el valakit, végigmegy egy közepes nagyváros összes utcáján, belép a kapukon, elkopik a falakhoz súrlódva, térdig járja a lábát. Kopott nyakporcokkal forgatja fejét, mint egy fogoly bagoly. Minden egyes házat lefényképez, gondosan előhívja a negatívokat – lám, hívjuk a negatívot, hívjuk a rosszat.
De amikor két évtized munka után kitalált emberünk elkészül a csomaggal – kész a kocsi -, hirtelen itt hagyja modelljét, a várost, acetont önt a negatívokra, vagy magával viszi, mindegy már, hiszen, amint megérkezik messzi idegenbe és leül a tengerre néző manzárdszobában, csak füttyentenie kell, kinyílik a szelence és előjön a negatív, a rossz, amit hívott, előjön, akár az északi és a nyugati szelek.

Honvágy-gyakorlat. Félelmetes erővel csavarint emberünkön a gyűjtemény. Igazi, méregerős tubák. Barna por, melyet a dobozkából kell megfeszített öklünkre szórni.
A képeken ismét átkarolja a magas vékony férfi a Hunyadi téri Koccintóban: „– Tudod, ki voltam én ? Tichy Lajos."
És a Bajnok utca 24. magas, boltíves kapujából lassan a fénybe lép Liber úr, a kilencven éves földszinti lakó...

(Szárnyasajtók, 1998. részlet)
6 Comments
lyency szép és fontos szövegek - de szép irodalom
lyency · 2009-10-27: 07:44
Luisali I like these Pictures (:
Luisali · 2009-10-27: 16:14
ZerindApja a szerencsehozó...
ZerindApja · 2009-11-02: 04:30
utazo Igen. A kéményseprőket mindig itatják. De Törpike - önmagának - nem hozott szerencsét (nekem se) fiatalon meghalt. Sok-sok évvel ezelőtt.
utazo · 2009-11-02: 08:20
juditsview fotok is nagyon jok - de igy a szoveggel... csodaszep!
juditsview · 2009-11-03: 11:32
utazo ebből a nekem azóta is kedves kis szövegből írtam aztán a Felnőttláncfű c. könyvet...
utazo · 2013-11-05: 06:27
Bold Text
Italic Text
UnderLine Text
URL Link
pixel

Name
URL
pixel


Views: 545
pixel
« 
pixel
 »
pixel