Mi leszel ha nagy leszel? Fényképész vagy fotós?

by Darubácsi Mesefája February. 20, 2018 675 views

Hosszú idő után, újból úgy döntöttem, hogy sokkal jobb megélhetést biztosítsak magamnak, fényképezésből. Vagyis, hogy most megengedhetem magamnak (anyagi szempontból is értve), hogy nagyobb hangsúlyt fektessek abba a reklámfelületbe, ami most éli aranykorát: az ingyenes, digitális, net reklám-felület. Neki kellene álljak a lájkvadászatnak, foggal-körömmel, majd fizessek a fejszbuknak, hogy promoválja az oldalamat sokkal több embernek stb stb. "Hogy majd mindenki megtaláljon, akinek van is meg nincs is szüksége az én képességemre. Hogy majd kapjam a sok elismerést, olyan emberektől akik nem látnak, csak néznek. Hogy majd sokkal több fotóznivalóm legyen, ergo több pénzem, és rövidebb emberi kapcsolatok. Jöhet mindenki! Pfoá. Leszarom!" - gondoltam én és másnap belevágtam. Még egy plakátot is kinyomtattam kicsengetési fotózásnak.

Természetesen nem engedhettem meg magamnak, hogy megint (még mindig), olyan plakátot szerkesszek, ami megszokott. (Egy pár embernek a véleményét kikértem, személyesen is és szerencsére mindegyikükre más hatással volt. Aminek örvendek, mert a lényeg a hatáson van, igy ez mindig változó. Ahány ház, annyi szobás.

Ma reggel nekiálltam a fejszbukon az első promoválásomnak az elkészítésére, viszont nagyon hamar megtörtént az első sokk: ahhoz képest, hogy ezelőtt egy héttel még egy Nagyon minimális napi összeggel is lehetett promoválni, ma már a 10 szeressére ugrott fel, ami 10 napos, folyamatos promóval egy fél minimál bérnek a méretére ugrik fel. Ami nekem már rééég (még mindig?) nincs meg, mert a sok utazás, kalandozás mellett, nehezen kivitelezhető. Ejutottam idág ez nélkül is. Tovább is van, csináljam még? -kérdem magamtól.

Hát jó, nem filózunk sokat, csak annyit, hogy kicsit érdekes jel is lehetne, hogy engedjem el a gondolatot, hogy a fejszbuk segitségére szükségem lenne. Hm, hm. Rendben. Megy tovább az egy. Mi a következő lépés? Keressek oldalt, ahol a sepsiszentgyörgyi fotósok és fényképészek is, nyílván vannak tartva, izé, fel vannak íratkozva. A gugelt ha jól tudod használni, akkor meg tudsz találni mindent, amire szükséged van és sokszor nem pont az amit eredetileg kerestél. ;)

Találtam egy nagyon szép oldalt (http://www.fotografi-cameramani.ro), amit pont-fix nem kerestem, de jó hogy megtaláltam. Szétnéztem, keresgéltem és hirtelen fel is iratkoztam. Hopp hopp.

De ezek előtt fontolóra is vettem a dolgot, hogy lássam, milyen fogaskerekek hajtsák ezt az oldal-szerkezetet. Hamar össze is raktam, akármennyire is szét volt bontva. A pénz-nem. A sok pénz-nem. A sokk pénz-nem. Ez utóbbi ért engem, miközben megvizsgáltam az én utamat, hogy Én hogyan látom az embereket, miközben mind olyan kőzegekben fényképezhetek, ahol a pénz nem az úr.

Kérdések: Ha már naaaagyok sok jóember maradt még itt, egyhelyen, kishelyen, annak ellenére, hogy egyre nehezebb és nehezebb lett a létfentartási túlélés (Romániának ebben a kis darabkájában, ahol több ezer éve élünk, csendes összefogásban más anyanyelvű emberekkel is, nem hadakozva senki mással sem, mégha a kötelező jelen lét az ellenkezőjét is mutatja),

http://szekelyfold.terkepek.net/

miért lettünk ennyire bizalmatlanok mindenkivel szemben, aki ugyanazzal foglalkozik, jelen esetben mint mi, fotósok és fényképészek? Naaaagy a kűzdelem itt közöttünk, mégha úgy is tűnik, hogy ááá, csak beleképzelem. Tudom, hogy nagyon nehéz (sőt, azt híresztelik, hogy nem is szabad!) egy materialista világban, 100%-an magadat adnod mindig, ahhoz, hogy ez anyagi> megélhetési> túlélési szinten felűlkerekedjél. Ezért fejestugrunk inkább a mélyvízbe, ahol az anyagi biztonság megvan, viszont figyelmetlenekké válunk? Ááá, nem sokat, csak annyira, hogy ne tudjuk mérlegelni az emberi jelen-létet és a pénzt, mint eszköz. Egyre többet és többet akarunk, mert ez segít hogy könnyebben haladhassunk arra amerre szeretnénk, viszont ha időközben el kell tiporjunk egy pár embert, az még belefér, hisz nem az utazás a fontos, hanem a cél? És valójában nem tiprunk el senkit sem, hisz tényleg azok vagyunk akinek mutassuk magunkat, akkoris ha Kell fotózni és ha nem Akarunk fotózni? Hogyan tudunk normálisnak tartani egy olyan munka-díjat, amit reeeengeteg ember 2 hónap alatt sem tud megkeresni, nemhogy megtalálni, miközben a legnagyobb szivük van mert megbecsülik a legkisebb dolgokat, tudván, hogy igenis, azok a örökéletüvé tett pillanatok a végtelenből, mennyire fontosak maradnak mindig és ezért ők is ugyanúgy megérdemlik, hogy meglásd és megörökítsd pillanataitokot, mint ahogy az is, aki kifizet bármilyen összeget neked, csak mert: "kell profi fotókat is készíteni, olyannal, akinek ez a szakmája" ? Néztek ti körűl közben. Többszőr. Hogy honnan indúltatok el ti is és most, hogy úgy látjátok, megérkeztetek, hol vagytok? Vagy csak nekem fosik az agyam, túlfilózóm, belemagyarázom, paranoid vagyok bla bla bla?

Ha még mindig olvasod amit irok, írtam, mittudomén, akkor állj megy egy kicsit és rakd össze a képet, ha nem tudtál lépést tartani velem.

Ha érdekel a véleményem, akkor nagyon kiváncsi vagyok én is a tiedre, főleg ha nem kioktatni akarsz és azt mondani, hogy tévedek, csakmert a te történeted, meglátásod, a TE valóságod és ezért ellentétetes az ENYÉMMEL. Ha túl sokat kérek, megkérlek vándorolj tovább a sávszélességeden oda, ahol az ellenkezőjének van a közege. Köszönöm, hogy itt jártál és megálltál egy kicsit. A legszebb fényeket továbbra is neked.

Szükségem van nekem is több pénzre, mint ami eddig volt, az igaz, viszont azt a kompromisszumot kell kötnöm, hogy a piaci áron legyek, mégha nem is ismer senki, mert ez a megszokott: ha drága, akkor biztos tud is. Benne is lennék, ha a piaci ár nem lenne olyan [email protected] sok, ahhoz képest, hogy az egyik legszegényebb városban, megyében, lakunk.

Jójó, vágom én, hogy becsűljük magunkat, ismerjük képességeinket, látunk is nem csak nézünk stb, ezért nem lehetünk olcsók sem! Miért nem? Ha igy is be van táblázva már az egész heted, hónapod, életed, azzal a magass áraddal, csalódott és szegényebb lennél, ha ugyanennyi melód lenne, de kevesebb bevétellel? Ez azzal járna, hogy igy MINDENKI aki szeretne fényképet tőled és meg is engedné, hogy meglásd/megörökítsd őt, bármilyen kőzegből is származzon, megtaláljon és te is megkaphasd amit keresel.

Ez az én utam portré fényképész-ként.

Szembetalálkozni, beszélgetni, csendben lenni mindenféle-fajta emberrel, szituációval, viszont mindig elkerűlve a veszekedést, ellenségeskedést.

Először is:

Megengedni magamnak, hogy mindenki az legyen aki.

Másodszor pedig:

Ne keressem a tükröt, viszont becsűljem azokat a pillanatokat, amikor lefényképezhetem a szubjektív meglátásom, megélésem, hangulatom szerint, azokat, akik nem szeretnek pózolni.

Lefényképezni a csendjüket, valójában. Főleg ha társaságban vannak, mert akkor a legőszíntébb a csendjük. Ilyenkor elterelődik a figyelem a figyelemről és megjelenik az érző-értő ember.

Nálam, ezeknek az összesége 2 nagyon fontos elemeből tevődik össze:

- testbeszéd

Tudom, hogy ez kép nem felel meg az előző kijelentésemnek (társaságban, csendben), viszont a társaság az én egyedül, elegendő voltam, a fénykép elkészülésekor és még sok más esetben is, amikor a testbeszéd is többet tudott beszélni, mert nem egy előre megalkotott képet kell összefogni egy fénykép-pillanatban.

- szemek

Ezek a legfontosabbak kompozició szempontjából. Még aktfotózásnál is.

Minden adatot amit így hirtelen fontosnak tartottam profilszerkesztés szempontjából, kitöltöttem, majd kiválasztottam a profilomat, azaz, hogy milyen kategoriába (dobozba) tartozok: Portré.

Vagy 15 db fényképemet ennek megfelelően feltőltöttem és elengedtem az útjára a dolgot = aprobáljak-e a zadminisztrátorok a jelelétem, vagy sem?

*Folytatás következik, ha tetszik, ha nem. :)

  Be the first to like this post
Join the conversation
0
Be the first one to comment on this post!
Up
Copyright @Photoblog.com