Moses Markes & the Neptune Street Mirror/II. - Tükörlopás a Neptune Streeten - Moses megölelgeti a lányokat, aztán hajnalban lenyúlja a tükrüket! (Crime) 2008.X.26.

by Lábass Endre August. 16, 2008 1638 views

Most egy időre megváltoztatta életemet a Neptune Streeti börtöncella foglya.
Megpróbáltam kissé jobban megismerni az emberek életét, akiket e strohman helyettesített, ekkor leltem az Old Bailey jegyzőkönyveinek csodájára, és rögtön elneveztem a régi bíróságot Holdbélinek.

E londoni törvényszék eljárásainak 1674 áprilisától százhatvan éven át nyomtatásban kiadták a jegyzőkönyveit. Több mint százezer szomorúan esendő, vacak kis bűnesetével ez a világ legnagyobb olyan szöveggyűjteménye, amely nem az elmúlt korok celeb-személyeinek emlékét őrizte meg. Nem csak a bírák számára akarták a bűneseteket megörökíteni, és csupán a példákon alapuló jogeljárást szolgálni ezzel, a közönségnek is kedveskedtek az ismerős mesékkel. Nagy példányszámban vették is a bűneset-gyűjteményeket az emberek, vitték, mint a cukrot, akik a kivégzéseket tömegesen látogatták, most a betűk hívei lettek – kegyetlen időkben is fellendül a könyvpiac.

A New Gate börtön (Newgate, Nevv Gate) adós-kapujának közelében – ahol most a Central Criminal Court bejárata van, régen kivégzéseket lehetett nézni, az elsőt 1783. december kilencedikén, mikor tíz gonosztevőt akasztott fel Edward Dennis hóhér, aki irodalmi halhatatlanságát Dickens Barnaby Rudge című regényében nyerte el. A John o' London's Weekly egy munkatársa is elmerengett a kilátások felett:

„A New Gate Streeten születtem, éppen az Old Bailey sarkával szemben. (…) Emlékszem, atyám parancsára reggel kilencig nem volt szabad széthúznunk sötétítő függönyeinket, addigra a gyilkosok testét már levágták a kötelekről. Egy hétfői napon titokban fölemeltem a függöny sarkát, anyám kézen fogott, elvitt onnan, azt mondta – még ne, kisfiam. Hároméves lehettem akkoriban."

A tiszteletreméltó Mr. Sucklethumbkin története – A kivégzés – is elég életteli képet fest e halálos színdarabokról az Ingoldsby Legends lapjain – a szerző, Richard Harris Barham tiszteletes ugyanis az Amen Courtban lakott, közel az Old Bailey-hez. Meséli, hogy ablakából remek kilátás nyílt az akasztófára. Hasznos körülmény volt ez, A szarkához és a fatörzshöz címzett fogadó például a tulajdonos legnagyobb szerencséjére épp a vesztőhellyel szemben állt, és a Cornhill Magazine egy viktoriánus kiadója, Mr. J. Payn írja, hogy a Szarka és fatörzsben alkalmanként húsz guinea-t is leperkáltak egy jó kilátású ablakért. Kifizették, jól láthatták, ahogy odakint a holtak a rendőrfőnök bálján táncoltak a szélben, és nyelvet nyújtottak a bál vendégeire.

Oliver Goldsmith, az író tehát ebből a szempontból is jó fekvésű helyen lakott: a közeli Green Arbour Courtban – 1759 körül. Jó kis hely lehetett ez neki, amúgy is elég sokszor meddő fejtörésekbe bonyolódott sorsunkat illetően – tudniillik, hogy ki mennyiért vásárolhatja meg emlékműveit. De nézzük már az Old Bailey jegyzőkönyveit, kik laktak egykor a Kokas és Neptun fogadóban, mi történt a régi Wellclose téren a ködfehér estéken.

Szegény Moses Markest például azzal vádolják e lapokon, hogy 1799. szeptember elsején éjjel kettő körül Harriet Wilson vendégfogadójából tükröt lopott – az eltűnt tükör öt shilling értékű volt. Mózes állítólag előző nap a Kokas és Neptunban aludt, és valamikor napközben elslisszolt, távozott, ám még azon az éjjelen két óra körül betört, és elvitte a mondott tükröt. Valamikor e soroknál elalszom – titok, hogy mikor –, felébredek, de akkor már feje tetejére állt a történet, és előrehaladt velem is ez a késői este. Ismét a lapokra meredek. Harriet Wilson ekkor eskü alatt vallja, hogy a bírósággal szemközt, a Wellclose téren, a Neptune Streeten háza van. – Szeptember elsején a fogadószobámból eltűnt egy tükör, este még láttam a tükröt, mielőtt tíz óra körül elmentem aludni, megnéztem benne magam – mindig belenézek, ha elmegyek előtte, istenem, éppen csak belenézek, látom, ahogy rohan az idő, és még mindig én vagyok. Reggel hét körül aztán a tükörnek már lába kelt. Hat éve jól ismerem a gyanúsítottat, egészen kiskoromtól ismerem őt, aznap reggel tíz óra körül jött a fogadóba, eléggé pityókosan, a fogadószobában leült kipihenni magát, nagyon szuszogott, néha fel–felnevetett, azt motyogta, kizárták hazulról – és el-elaludt. Alig értettem a szavait, de ismerem őt, tollhegykészítő, a mesterét és annak nejét ismerem – nem szeretnék részletekbe menni. Felráztam, és mondtam neki, hogy egy vendégem nemsokára elhagyja az emeleti szobát, lefekhet oda, ha akar (és ha tud). Miért dobtam volna ki ilyen állapotban. (És örültem is neki nagyon, mert egyedül élek, de ezt most nem mondom el tökidegeneknek, bizonyos dolgokról csak éjszakánként a tükörnek beszélek, azért hiányzik annyira.) Volt fenn egy lakócska, egy asszonyszemély. Mondtam Mózesnek, hogy az asszony el fog menni, menjen fel nyugodtan aludni, de ő nem akart felmenni, azt mondta, inkább lent marad, mire a szolgálólánynak megmondtam – Akkor hát helyezd el lent a fogadószobában, Betty, ha már ezt akarja, és zárd be az ajtókat alaposan – ezután a szolgálóval együtt aludni mentünk. A fenti lakó, Ann Baker, másnap reggel hét körül érkezett meg, hívta Bettyt, de addigra már mély álomba merültünk. A lakó tehát hazaérkezett, bejött, mert az ajtó nyitva állt, a fogadószobába ment, és akkor szólt Bettynek, aki már felkászálódott, magára kapott valamit, és lement – Betty, hova tűnt innét a tükör?! – Régóta ismeri a gyanúsítottat? – Inaskorától fogva végig. – És közelebbről ismeri? – No, aszt már nem! éppcsak ismerem mesterét és annak a szép kis nejét. – Holtrészeg volt hajnal felé, és mégis megtalálta a maga fogadójába vezető utat? Hm?? – Igen. (válaszolja a nő határozottan, de sokkal csendesebben. Keresztkérdéseink erejétől megjuhászodott, mindegyik összeroppan kérdéseink súlya alatt, hiába, a gyakorlat hatalom ezek felett.)
Elizabeth Baker következik, eskü alatt, a szolgálólány, Betty. – Mrs. Wilson szolgálója vagyok. Életemben sose láttam a gyanúsítottat azon éjszaka előtt. Hat hete Mrs. Wilsonnal élek, és ez a férfi a házban aludt, és reggel, mikor felkeltem, nyitva találtam az ajtót, és hiányzott lentről a tükör. – Hogy hívták a vendéget, aki reggeltájban érkezett haza? – Ann Bakernek hívták őt, uram. – És láttad azt a tükröt előző éjszaka? – Igen, uram.
Thomas Downes következik, eskü alatt. – Éjjeliőr vagyok, szolgálatára, uram (és katonásan kihúzza magát, mint aki tudatában van, hogy ő vigyáz az éjszakára.) Elővesz, és felmutat egy ormótlan tükröt, ez szép jelenet. – Én állítottam meg a gyanúsítottat a városhatárnál, nálla vót a tükör. Azt cipelte késő éjcaka a Rózsaméri Lénen, szeptember elsején, hajnali negyedhárom körül. (Amikor a torony kócos, karikásszemű baglya hármat huhogott.) Kérdeztem is tőle – Állj! Kend honnajt hozza a tükröt? Aszonta, sajátja, otthonról indult el vele, mire én aszontam neki – Tehát van otthona! No, jöjjön csak el az őrbódéba velem, és majd ott is magyarázza el, honnajt van a tükör! – el is vezettem az őrházba, onnan meg aztán a Lambeth Streetre kerűt. – Nagyon italos volt az illető? – Hát, szó mi szó, kissé kapatosnak láccott – gabógyás, gajdinás, gagyalagos, godémusz –, de elég erős volt ahhoz, hogy a dögnehéz tükört cipelje az éccakában. Minek cipel egy ember tükört az éjjel, nem? Ez nem szokásos, rendes dolog. – Úgy fele-fele volt? – félig–meddig józan? – Asszt uram, ilyen pontosan nem tudhatom. – Hallottál a negyven fontnyi díjról, amit felajánlottak, ha valaki elfog egy betörőt? (Most meg vagyol fogva, pénzsóvár gazember.) – Igen, uram, mán hogyne hallottam vóna. (Úgy kellett egy rabló, mint a lottó ötös, figyeltük egymást rendesen, napraforgót is tettünk a párnánk alá, hogy meglássuk a tolvajt.)
Mrs. Wilson beszél. – Eltűnt egy tükröm – persze nem állíthatom, hogy éppen ez az, mindenesetre ilyesmi volt! Nagyon is pon-toss-san illyen! Nem mindegy, ha nem éppen ez?!
A szolgálólány, Elizabeth Baker beszél. – Asz'szem, hogy a gazdasszonyomé vót a tükör, de biztosra nem mondhatom, uram.
John Clawson következik, eskü alatt. – A Whitechapel egyházközség egyik sekrestyése vagyok, vasárnap éjszaka, szeptember elsején, mikor az őrházban voltam én is, Mr. Dias volt az éjjeliőr, és két őrszem bekísérte tükröstől a gyanúsítottat, aki azt mondta, a mesterétől hozta. Mr. Dias meg is kérdezte tőle – Aszt ki a csuda a te mestered!? mire ő azt válaszolta, hogy – Mr. Pike a mesterem, uram. Mire Mr. Dias azt mondta neki – Aszt a Mr. Pike–ot én jól ismerem, no majd meglátjuk, hantálsz vagy igazat beszélsz te. Erre ő azt mondta, a Wellclose téren lévő fogadóban ivott egész éjszaka, mire megkérdeztem tőle – Hát akkor mér' nem hagytad ott a csudába azt a ménkű tükröt a fogadóban? Azt válaszolta – Nem akartam ott hagyni, mert nem akartam ott hagyni, akármi lehet, bármi. Erre kiküldtem egy éjjeliőrt, hozzák csak be azt a Mr. Pike-ot, és hát be is hozták, de csak másnap reggeltájban, a Magisztrátus elé, de még tökrészeg volt előző napról, lehet, hogy még régebbről, vagy már csak ilyen, beállt. Akkor kár bele minden keresztkérdés, csak összekutyulódik az agya neki.
Elizabeth Baker, a szolgálólány Betty, megesküdött a tükörre a Magisztrátus előtt. – Esküszöm uraságotoknak, görbüjjek meg, hogy itt ez éppen az a tükör, már csak tudom, szinte még benne vagyok, és nézem magam.
Ann Baker következik, eskü alatt. – Harriet Wilsonnál lakom, szeptember elsején reggel hét körül értem haza, az utcai ajtó tárva-nyitva állt, a fogadószoba ajtaját is nyitva találtam, ki-bejárt a szél, bezártam jó alaposan mindent, hát, uram fia, akkor láttam, hogy eltűnt az a gyönyörűséges tükör lentről. – Ez az a tükör? – Nem esküszöm rá, uram, nem esküdhetem, kérem, hamisan, mert hát nagyon meglehet, hogy ez egy hasonló másik. Sosem tudhatjuk. Olyan egyformák, ugye, mind ezek a tükrök, bármellyiket nézem.
A gyanúsított védekezése. – Teljesen ártatlan vagyok a bűnbe, mellyel megvádolnak itt. Éppen áthaladtam a Neptune Streeten, kissé elfáradtam, hát az Ann Baker az ajtóban állt, és kérdezte, bemegyek e hozzá, és riszálta a farát – tetszett látni –, hát beszélgetésbe elegyedtünk, ugye, csakhogy ám a Harriet Wilson is a közelben állt, azt hallotta a hangomat – ő úgy szokott nevezni, Mó, drága Mó; igen nagyon bánatosnak látszott aznap este, azt mondta – Ó, Mó, drága Mó, nagyon szomorú vagyok, elmondom neked, ne legyél szomorú, reggel postakocsira kell szállnom, már össze is csomagoltam, mert holnap férjhez megyek. Rengeteget költöttem rá már addig, mindenemet, hát elbámultam szerfölött, és csak hallgattam egy ideig, kicsit könnyes lett a szemem. Lefelé néztem, mintha elgondolkoztam volna. Aztán összeszedtem magam, és azt mondtam neki – Harriet, nem gondoltam volna, hogy így elbánsz te énvelem, nemis tudom, mi lesz velem, de ha már ez az utolsó esténk együtt, isten neki, legyünk még utoljára együtt boldogok – és ezt őszintén mondtam, és bementem hozzá, és egész álló éjszaka együtt iddogáltunk mindannyian, és nem is volt hiba a jókedvben egészen kettő óráig, na, szóval hajnalig – az összes palack sötétszemű lett.
A gyanúsítottról mestere, akinél tizenkét éven át dolgozott, és még hat megbízható személy – akiket pontosan megnevezett, és akiket becitáltak – mind azt állítják, kiváló jellemű. Nagyon bólogatnak, és látszik, hogy megmakacsolták magukat. Kiállnak mellette, csupa dolgos férfi, tollhegykészítők, ellene csak nőszemélyek állítása szól.
Elizabeth Bakerhez szigorú tekintettel – Mit csináltál az ajtóval, miután gazdasszonyod aludni ment? – Bezártam, uram, kétszer ráfordítottam a kulcsot és bent hagytam a zárba. – Mennyi volt az idő? – Tizenkettő körül járt, uram.
Verdikt: A gyanúsított ártatlan, a tükör pedig a nők lelke – ez az ítéletem. És mivel semmiféle – bármilyen kopott – tükröt, épp ezért, a helyéről elmozdítani nem szabad – míg csak nők laknak abban a házban, a tükör körül –, Mózes büntetése, ha mégoly ártatlan is, az legyen, hogy a Kokas és Neptunba ahány nő ott lakik, annyi tükröt vigyen, és mindegyiket éjszaka, és ahányszor csak akarják az asszonyok, aludjon ott náluk, még ha holtfáradtan is ér oda, mert nehéz volt a tükör. Mert az asszonyok számára minden de minden az ördög szekere sarkán ülő tündér világnak tetszeni. Vezessék el őket, és hozzák be a következőt.
Mózesnek még csak annyit az ítélet enyhítéseként, hogy ő is megnézheti magát.

F11 & click on to enlarge

  Be the first to like this post
Join the conversation
3
There are 3 comments , add yours!
Lábass Endre 6 years, 10 months ago
6 years, 10 months ago Edited
Lábass Endre 12 years, 9 months ago

[url=http://www.oldbaileyonline.org]http://www.oldbaileyonline.org[/url]

12 years, 9 months ago Edited
Up
Copyright @Photoblog.com