Today - mai nap - 2009.05.29.

by Lábass Endre February. 02, 2009 2150 views



Fil à Fil


Egész nyáron végig azt érzem, hogy lesz életem utolsó nyara. Többnyire nem szerettem a nyarakat. Talán csak kisgyerekkoromban, amikor végetért a kínzás, ami iskolának merte nevezni magát. Bár, a börtön is az élet nagy iskolája. Egyszer, sok évvel ezelött majd feldobtam a talpam a röhögéstöl, régi iskolám falára valami drága kis zseni krétával felírta – Burton.
Gyerek koromban – így kezdödnek a vénséges vén Kis Bence visszaemlékezései.

Ezen a nyáron csak rosszakat éreztem, és még bocsánatot is kellett kérnem érte, talán ez is annyira fájt, mint az, amit megpróbáltam közölni, hogy hamarosan meghalok, és persze felkészültem,
erre megfelelően büszke is vagyok, de már olyan hosszú ez a nyár, hogy nem bírom végighazudni az egész három hónapot, melynek végén – ki nevet a vécén.
Nem is olyan búvalbaszott dolog ez, hiszen évek óta nem zenélek, nem is félek, csak nem élek. Egészen egyszerüen növényeket gyökereztetek, meg fognak rohadni a vízben. Átnézek az üvegeken, az üvegek túloldalán az üvegek túloldala van, üvegek nélkül a szobám. Ó, sok szobám van itt. A házat ráadásul napháznak nevezik.
Éjszakára becsukódnak a köztérről hozott virágaim, gyufafejnyi teremtmények, csak az állatról mondjuk, hogy teremtmény, növényekről nem mondjuk, hogy teremtmény, de az állatokról meg azt mondjuk, hogy megdöglöttek, a meghalás emberi kiváltság, a többi teremtmény megdöglik, elhervad vagy elrohad.
Éjszakára becsukódik a Köztérről hozott teremtmény virága, a növény teremtménye, éjszakára becsukódik az élés-kamrám ajtaja is, kivéve ha több sört iszom a kelleténél, és behalok, és ébren de mozdulatlanul heverek benn, csak álmok suhognak, zökkenőkkel elöntenek, átfolynak rajtam, megmerevednek a sötét sarokban, ez itt már régóta nem élés, időtlen idők óta nem élet, kint meg az éléskamrában ég a tungsram égő tizenhárom évig, és a lakás száján, bocca della veritá, behajított sárga számlák mind megpenészednek az előszobában, ha van még Velencében isten.
Lakásom fáskamrájának ajtaja is becsukódna, de ott van útban a régi létra. Apám létráját megtartottam tűzön-vizen át. Nadrágszíjakkal rögzítem szárait.
Becsukódik a köztéri virág. Eljön értem és érte a éjszaka. Más-más szobában alszunk. Ilyenkor éjszaka hatalmas lesz ez a lakás, a sarokban egy fekete alak ás. Akkor irdatlanul nagy a láthatatlan tér, mint az idő, amiben úszni kénytelenek vagyunk, a virág lehunyja virágszirmait, nyitott szemmel fekszem, de képes vagyok lekapcsolni a villanyt, mert még vannak kezeim.
Nálam úgy lesz tök sötét, hogy tovább bámulok éppen úgy, mint nappal, évek óta, csak behúzom a függönyt ravaszul, és lekapcsolam a villanyt. Ekkor megáll az idő. Az ágyon néma fekvőn itt vagyok. Olyan hosszúkás a semmi.
Nagyon lassan is átfordulhat a kerék, egy kesztyűs kéz össze-vissza keveri a leveleinket a postás bőrzsákjában, mindenki másféle értesítést kap, és ekkor érzem csak igazán, hogy mekkora buli is ez, hogy nem kevertek össze senkivel, milyen lenne valaki más életében vígan párosodni, mások országába mások gyerekeit nemzeni. Csönd! Ez itt nem zene. Életünk nem ponyvaregény szegény.
Magamat megölni nem kell félni, szólok magamban, mint életem vitathatatlan királya. Lehunyja ajtaját a lakás.

(Napház, 2011. július 24. vasárnap)
.
.
.
.
.

F11 to enlarge

  Be the first to like this post
Join the conversation
3
There are 3 comments , add yours!
Bea 12 years ago

kreativ.jo hangulata van..igy az egész képnek.:D

12 years ago Edited
Avalon 12 years, 1 month ago

Nagyon tetszik a hangulata. Az ilyen fogasok szoktak táncra kelni...

12 years, 1 month ago Edited
Plantago 12 years, 1 month ago

fantasztikusan gyönyörű lett! varázslatos élet a fogason

12 years, 1 month ago Edited
Up
Copyright @Photoblog.com