Illatos szövevény - 2010.03.13.

by Lábass Endre December. 05, 2009 3278 views

Emlékek úsznak a benti látómezőbe, a morzsák, delfines parafa dugók, sós tengerből kifogott, érdes madzagok, elrozsdált iránytűk is megvannak a télikabát fedeles zsebeiben, épp csak a madzagok széttekeredtek, az iránytűkből pedig irányok és tűk maradtak.

Ezt hagyom unokám helyett fiamra, ha már apja helyett nagyapja lettem, legjobb esetben napapja – késő bánat ebgondolat, stop – majd mondókákra is megtanítom.

Mire megszületik, lehet, hogy mind eladom a kedves könyveket is, pedig szívesen magyarázgattam volna belőlük, miközben egymás mellet ülünk a fotelekben, de akkor már a két óriás fotel se lesz meg, eladtam őket és rég kidobtam az utcára, a hóba a polcokat is, valaki már begyújtott vele, meg is melegedett kicsit, felsöpörte a fakérget és a hamut a parkettáról, levette pulóverét, és fáradtan nekidőlt a cserépkályhája falának.

Aki tud, az halad, a tudatlan elmarad, én majd ekkor sem rettenek meg a pusztulás mértékén, semmin sem csodálkozom, mély levegőt veszek, kifújom, mint a fehér bálna, sóhajtásnak érti valaki a közelben, de nem, csak összegyűjtöm maradék benti erőmet.

Kézen fogom a gyereket, elindulunk egy egészen más úton, miután tárgyi hagyatékomat az asztalon hagytuk a nagyszobában, a sötétben, és rázártuk a szárnyas ajtót. Mutatok majd neki olyasmiket, amik egy fillért nem érnek – de nem is kell őket a hagyatéki leltárba venni, adóznia sem kell utánuk –, elviszem sétálni, és egyszerű, csak itteni, mégis álomszerű helyeket mutatok.

Először nem viszem túlságosan messzire, még kicsi, majd megmutatom neki a konyhában szegekre akasztott százaz fűszernövényeket, milyen szép kis labirintusok. Itt vannak a közelben, elérhetően, mégis vannak titkaik. Oldalról esik a villanyfény a csombor, a kakukkfű és a bazsalikom illatos ágbogába – azt mesélik, a bazsalikom magvából, ha elég sűrűn vetik el, egyszer kakukkfű, máskor csombormenta nő – Látod, milyen kedvesek ezek a hiedelmek? – nevethetsz rajtuk, és nekiláthatsz sűrűn bazsalikomot vetni.
A szegekre függesztett fűszernövényeket nézve nyugodtan elengedjük magunkat – fogom mondani jókedvűen, egyszerre emlékezve és tanácsot osztva öregesen –, megérezzük a varázslatot, nem az átváltozás csodája ez, inkább az álom pontos megfigyelése – megállunk későn éjszaka a konyhában, a bazsalikom ágszövevénye mögött rizségő fénypontja világít, világa el sem jut a szemközti falig, közelebb kell lépni, orrunkat, szemünket az ágak erdejéhez közelíteni, várakozni türelmesen, máris az illatos ágak hálójában állunk, akármerre elindulhatunk. És meg fogunk állni, orrunkat a szárított fűszerek közé nyomjuk, boldogok leszünk – örökségnek talán ez is valami, lehet rá emlékezni, és illatában mindig újraélni ezt a pillanatot.

Egész parányi útvesztők is vannak körülöttünk, amikról még csak nem is álmodnánk – kacagunk valahol, és már rég eltévedtünk ott, csak még fogalmunk sincs róla.

Egy életünket legombolyító útvesztőt nagynak gondolunk, és éppen ez a csapda, e labirintus kapuja maga a nemtudás, a kicsi dolgokat nem vesszük komolyan – aztán orrunk hegyét beleütjük a legutolsó pillanatba, és nem is nézünk az óra számlapjára.
Boldogok vagyunk, nem tudjuk, mi történik velünk, a szokatlan dolgok idegennek tűnnek, miként először annak tűnik egy kedves kínai is. Hallod őket, a fal túloldalán játszanak, idegenek, de közeliek, köszönünk egymásnak, kicsit meghajolunk, néha becsöngetnek és ajándékokat hoznak, valami ünnepük van aznap, ezért kávét hoznak, cirokpálinkában zöldborsókivonatot és virágmintás pizsamát.

Fogalmunk sincs arról, merre járunk, rég a fűszernövény ágain lépdelünk. Órán is alig mérhető rövid időnek gondolunk egy ilyen utazást, valójában életünket éltük le a bazsalikombozótban, melyet mi magunk akasztottunk a konyha falára – hisz sosem tudhatjuk, egy párcentis ághálót szívünk milyen beleélésével érzünk egy pillanatra végtelen őserdőnek, annyira, hogy többé nem felejtjük el. Egy álomban jegyeztük meg örökre, de még annak sem voltunk tudatában, hogy álmodunk. – Tudod, olyanok vagyunk ilyenkor, mint az ösztönös tolvajok, akik nem is tudják, mi minden lopott fényes dolgokat rejtettek otthon el. Lefekszenek este aludni – lehetőleg korán, mert – Jegyezd meg, az éjfél előtti órák duplán számítanak! – valami megcsörren az ágy alatt, éjszaka ismeretlen bádog vekkerórák ketyegnek, távoli, egzotikus madarak ugranak ki láthatatlan faliórák odújából, hajnalban kibogozhatatlan a függöny mintája a szürke félhomályban, hideg és nagy a bohócpapucs az ágy mellett, a keleti szőnyegről tátott szájú szögletes rombuszfej ásít felénk.

A nappal fénye és zsivaja szétszakítja az álmot – itt kegyelettel én is szünetet tartok –, ha nem tudja elpusztítani, elnyomja halkabb hangjait, halványabb színeit –, de a benti álom azért pereg tovább, mint a film, és ugyanúgy hat ránk, mintha látnánk, csak nem tudunk róla.
Néha meghalljuk e rejtett dallamokat. Ilyenkor, a legszebb pillanatokban megmagyarázhatatlan boldogságot érzünk, könnyedek leszünk – hétköznap van és nappal, mégis álomban élünk, mely csodálatos módon a nappalban folytatódott tovább. Hogy ezt legalább megpróbáltam elmondani, kicsit én is könnyedebb leszek.
Az évek többségének összes napjai alatt nappali, álomtalan életet élünk, a napfényben is továbbélő benti világ életünk legnagyobb részében észlelhetetlen, pasztell színárnyalat csupán az erős fehérben. Így, szokás szerint, elvágyódunk onnan, ahol éppen élünk, mindenhonnan, bárhol élünk, valahova máshová – te még kicsi vagy, ezt még nem tudod, és ahogy rád nézek, elgondolkodom, mikor is kezd az ember mindenhonnan hűtlenül elvágyni. Az az elvágyódás már nem gyermeki álom, nem olyan, mint amikor te egy játékvár tenyérnyi kapuján lépsz be gondolatban a régi vár udvarára, leülsz a fal árnyékában, és a benti tömeg zsibongó életébe merülsz, itt hagyva a lakást, és benne minket. A te vágyad nem elárulása e kopott nagyszobának, a szőlőmintás cserépkályhának, és a titokzatos, félhomályos előszobának. De a felnőttek elvágyódása más, szeretetképtelenség, álomképtelenség, vacak kis árulás. Sajnos azt kell mondanom neked, ez maga a felnőttség. De most ne nézz rám ilyen csodálkozva, azért szerencsére elég sokfélék az emberek, talán még van remény. Az emlékezetem rettenetesen rossz – a jövőt nem sejthetem –, és látod, ezeket a mostani dolgokat is milyen nehézkesen mesélem el neked, ügyetlenségem talán azt jelenti, reménytelenségem is csak tévedés.

Képzeld el, hogy akármilyen jó is bárhol, akárhol, mi elvágyunk, és ha valahol valaki mindezt megelégeli egyszer, eljön a forgószél, felkap a dzsinn, repülő szőnyegére ültet, és gúnyosan kacagva teljesíti kéréseinket. Ő már tudja, hogy mi történik vágyaink földjén velünk, megérkezünk a ragyogásba, és győztes érzéssel összedörzsöljük tenyereinket. Közben fogalmunk sincs, mi mindent jegyeztünk meg álmainkban olyan erővel, hogy otthagyhatatlanok, mert nem tudjuk elfeledni őket. És áradatukat nem tudjuk megállítani, el fognak önteni az idegen helyen, elérhetetlenek lesznek, ráadásul elfelejthetetlenek, a dzsinn meg röhögni fog, kivillannak fogai – ez itt nem gumisakk, de nem ám –, mondja mosolyogva, de távolról sem viccesen –, mától fogva itt kell élni, a tengerparton napozni és régi emlékeken körhintázni.

Képzeld el, hogy elhagyjuk fűszernövényeinek varázslatát, már nagyon messzire, idegen országokban járunk, a szomszéd kínai gyerekek nevetése sem hallatszik el odáig, Zhang Hao tűhegynyi pont valahol otthon, a falra akasztott bazsalikomok, csomborok, kakukkfüvek bódító illata lassan elenyészik, új helyen élünk.
Még annyi ismerősünk, barátunk sincs, mint eddig, az a pár ember se köszön nekünk, lehet, hogy rég nem él a vicces fülű, mosolygós szabó, a kirakati bábún már poros a bohóczakó… most aztán végleg megérkeztünk oda, ahová vágytunk. Felkészültünk, hogy elveszítünk mindent, amit otthagytunk ezért, hát el is veszítettük az egész életet annak rendje és módja szerint, de ezzel még egyáltalán nem zártuk le a számlát, nem ez a legrosszabb az egészben, az majd a kellemetlen meglepetés lesz, hogy vannak dolgok, amiket nem tudunk elfelejteni.
Egyre gyakrabban látjuk majd nappalokban is az éji álmokat, mint az érthetetlen régi boldogságok idején, láthatóvá válik mindaz, mit végleg megjegyeztünk. Harsány neonszínekre vált az összes pasztell árnyalat, a vágyott jövőben már nem eufória, hanem kín lesz az álmok felmerülése, belső szemünket nem tudjuk lehunyni a vakító régi fény elől, az emlék megvakít.

Távoli tengerpart napsütötte fövenyére álmodtuk magunkat, fekszünk a tűzforró homokban, úgy tűnik, megoldódott minden – nincs, nincs, nincs is semmi baj, míg nyugton maradunk, csak felforrósodunk. – Feküdj ide mellém, és ne izegj-mozogj, engedd el magad, ne fecsegj, napozz, hunyd be a szemed. Elárulom, hogy a kezdeti nyugalom után hamar jönnek a gondolatok, tervek, egy idő múlva újból elindulnánk valamerre. Ám ekkor egy kéz lenyom, ott tart fekve.

Nem mozdulhatunk tovább idegesen, nem futkoshatunk feledést vadászva körbe az új helyen, ott kell feküdnünk a homokban mereven. Az idő vánszorogni fog, hetek-hónapok múlnak a homokban el, lassan besüllyedünk, tágra nyitjuk, majd behunyjuk szemünket, mit se számít, odabent vad táncot jár elhagyott életünk, ájulásig szédít, végül megöl az emlékek napszúrása. – Örülj, hogy most még nem utazunk sehová, csak itt, a konyha fűszernövényei között állunk.

Majd megpróbálom ezt még egyszer, talán érthetőbben elmesélni, lesznek még történeteim, ha máskor is kijövünk a fűszernövények közé, vagy leülünk bent a két nagy fotelben, ha isten úgy adja, és születésedig nem kell eladnom őket.
Hallom, azt mondod, nem létezel. Jegyezd meg, szívem, nem kell mindig létezni, mindent-mindent részletezni. Máris túl sokat árultunk el magunkról. Arra vágytunk, hogy nyitott könyvként álljunk mások előtt. Nem árt óvatosnak lenni, az emberek mindannyian nyomozók és ügynökök. Szégyellik magukat, ezért nincs bennük megbocsátás, egy szemernyi sem. De ezen még ne törd a fejed, lesz még rá elég időd. Most a szegre akasztott bazsalikomból tenyeredben összemorzsolhatsz egy adagot, és beletesszük ebbe az édes sós paradicsomlevesbe.

(Felnőttláncfű, részlet)

  Be the first to like this post
Join the conversation
1
There is 1 comment, add yours!
Bb Vb 11 years, 4 months ago

nagyon tetszik....ez mind fűszer a falakon?

11 years, 4 months ago Edited
Up
Copyright @Photoblog.com