New plays with blue things - Játék régi síkfilm-képeimmel- "Síp utcai táborlakó" "Pest menyasszonyi ruhája" "Táskával rohanó" - Budapest, VII. - 2009.01.16. (+írás)

by Lábass Endre January. 27, 2009 3275 views


KÖNNYEDÉN JÁRNI

“Egyszerre egy férfi terem ott a semmiből, sötétkék, tiszta zakóban, krémszínű, felhajtott szélű, ódivatú nadrágban egy világoskék hokedlin üldgél, a zakó szárnya földig ér. Oldalt ül, egyik lábán fehér hegyes orrú cipő, a másikon nagy papucsban gézbe bugyolált csomag. Égkék ingben, kék, szárnyas zakóban ül a kék homályban.
Nem napozhat a sötét udvaron - ide csak visszhangok érnek el, nem jut le a fény. Tán hallja, ahogy a szemközti pincekocsmában a dalárda énekel.
Mellette majdnem függőleges, sötét akna, salétrom- és penészillatú pincemély.
Becsomagolt lábáról mesél, negyvennégyben(?) lett beteg, az úton, Németországból hazafelé…

- El kellett volna vánszorognom haza, akkor a lábam beödémásodott - a szívem nem visz elég vért -, injekció kellett volna, satöbbi, de hát a kórházak tele voltak sebesültekkel, menekültekkel, betegekkel, nem volt gyógyszer, el kellett helyezkednem munkába, valamiből meg kellett élnem, ugye, az ember nem fél a fizikumilag megerőltető munkától, mert szellemiségileg is ki lehet fáradni, az is elveszi azt az emberből, az ilyen szellemiségi munkák, főkönyvelő, helyettes könyvelő, irodavezető, ilyesmik, elvégeztem volna egy ilyen tanfolyamot, de a lábam közben begyulladt megint, ráesett valami, és nem tudtam befejezni a tanulást, aztán azt gondoltam, negyvenkilencben, hogy kellene valami pénz, kértem is táppénzt, kijöttek, leszázalékoltak teljesen, szinte semmi pénzem nem maradt, pedig meg kell élni - vigyázzon az ilyen dolgokkal! - elkezdtem járkálni egyik orvostól a másikig, hátha valamit lehetne csinálni a lábammal, mert pénzt kell keresni - de a rendelőkben sokszor nincsenek orvosok -, aztán kazánnál dolgoztam - régebben a földünkön -, de ezt itt ebben a diskurzusban ne feszegessük….

Miközben beszél, egy párkányra, a fal mellé ülök, holmimat magam mellé rakom, beszédébe merülök, nagyon hasonlít valamihez, azt mondjuk ilyenkor, nem láttuk, mégis ismerős. Pedig valahol, régen láttuk már, tán gyerekkorunk mélyéről ismerős az arc, tán gyerekkocsink fölé hajolva egyszer már mindent elmesélt.

Mások is szoktak beszélni - megnyílnak, elmondják életüket, néhány emberrel közös hangot találunk, pedig sokan sosem tapasztalták, hogy van emberi hang. Ő nem ilyen, jobb napokat is megélt, de ”ebben a diskurzusban ezt nem feszegetjük itt.“ Értelmes arca van, nem öreg, hatvan se lehet, de nehezen moccan, nehéz a felkelés, körülöttünk örvénylik-hullámzik a felidézett élete. Elbúcsúzunk. Nem veszem észre, a zug alján maradt a csomagom, visszamegyek, már senki sem ül a széken, csak addig várt, amíg ott voltam, nem akart erőlködni előttem. Ült, mint aki akár járni is tud, ha akar, könnyedén járni. Amint kiléptem, felkászálódott és elcsoszogott, nem látta a tárgyakat - felkavart gondolataira figyelt.
Rég lebontották az utcának azt a szakaszát. Ekkor derül ki, hogy az az utca olyan volt, mint a láb, amikor eltűnt, akkor kezd igazán fájni.”

(Vándorparadicsom, részlet)

Rég lebontották ezt a Síp utcai kis házat. A férfi ezen a fotózós napon, húsz évvel ezelőtt, elmesélte nekem egy negyed dióhéjban az életét.

A Bonctani Intézet egyik Szfinxe az Üllői úti kapu előtt

“…Egy férfi rohan a folyosókon. Egy pillanatra se áll meg. Merészen veszi a kanyarokat. Hóna alá szorított sovány aktatáskájával kanyarog tovább, tovább…” Ezt Mándy Iván írta erről a képről 1990-ben, egy évig nála volt egy kisbőröndnyi fotóm. Most nézem, 2009-ben, ez a hón alá szorítás, és a rohanás mesék csupán, az író átírta a képet. (Ezt tegnap éjszaka írtam, most, szombaton reggel eszembe jut, Mándy ki szokott jönni a lépcsőházba, és végig nézte fentről, ahogy lemegyek a lépcsőn. Néha kommentálta is közlekedésemet… tehát érdekelte a figurák mozgása a városban)
————————————————————————

  Be the first to like this post
Join the conversation
2
There are 2 comments , add yours!
Kecskemétiné Nelli 10 years, 10 months ago

Sok dióhéj gyűlhetett már össze nálad, tele vidám-szomorú mesékkel. A 4. kép tényleg rendkívüli, főleg lányszemmel nézve.. ;)

10 years, 10 months ago Edited
Un-D-One 10 years, 10 months ago

I find #4 really special and beautiful!! (if you allow this observation - It would be perfect if it wasn`t for the flash light on the left side)!!
Still a great and nostalgic work!!

10 years, 10 months ago Edited
Up
Copyright @Photoblog.com