Dombi piac - (egy régi beszélgetés) Budapest, XV. Rákospalota, Kolozsvár út - 2005-2010. (+)

by Lábass Endre September. 04, 2010 6486 views

Dombi piac


- Aranyos, tudja mióta van ez a piac? Mikor még ötvennégy fillérért lehetett átmenni a vámháznál! Ötvennégy filllérért lehetett lovaskocsival átmenni!
Ez a Kolozsvár úti piac.

Semmi más, ez mindig is az volt.
Valamikor, akkor, amikor a vámházon így mentünk körösztül, ötvennégy fillérért, akkor Dombi piacnak hívták. Dombi piac, mert ez egy nagy dombon volt rajta. Itten lehet látni a házakon, milyen magasan vannak.

Rengeteg kereskedő volt valamikor, ezekben a kis boltokban, fabódékban. Voltak, voltak, akik egész héten jöttek, mi csak szerdán és szombaton, akkor volt a heti piac, termelőkkel – rengeteg ember Mogyoródról, mindenünnen, ez körbe.

Egész Budapestet ellátta valamikor Mogyoród meg ez a rész, most másképpen van…

Hát, hogyan mondjam, mikor szűnt meg ez itten, tulajdonképpen, hatvanhétben lett az, mert ez két piacot is ellátott, a Wesselényi úti csarnokból is idejártunk, meg ide is a heti piacokra.
Hatvanhétben, megszűnt az, hogy egy iparral két helyen lehetett árulni, csak egy helyen. És akkor lehetett választani…, vagy ez a piac, vagy a csarnok, s akkor mi itt maradtunk.

- Hetvenkettőben még befelé fordulva árultunk – mert ez a piac eredetileg nem erre nézett, az út felé, hanem befelé. Nem volt fedél a fejünk fölött, hanem standok voltak, és bakokon árultunk a standeszban. Vittük haza szépen a holmikat. Ötvenben építették a kis bódékat. Két oldalról volt akkor is a két sor, egymással szemben. Akkor jöttek szerda, szombatra a parasztok, még mellettünk. Akkor, hetvenhatban volt, hogy a mi sorunk elfordul erre, kifelé. Mert valakinek így esett jól.

Akkor a benti második sorban azok a kis bódék mind tönkre mentek ottan, mert ki megyen hátra?! Oda hátra nem megy senki sem. Hetvenhat óta, hát erre vagyunk.

Amikor a fóti gyerekváros épült, azt mondták, hogy ennek a piacnak meg kell itt szűnni, mert ez a kipakolás ez csúnya, meg mit tudom én, micsoda – mennek a fekete autóval az urak, és lássák, hogy itten milyen a piac, meg ehhez hasonlók…

- Most úgy van, hogy lebontják ezt a piacot. A rajzot is megcsináltatták. Száz! harminc! ezret! fizettem a rajzokért. A Lali kétszázhatvanat! Mindenki ilyen százakat fizetett ki a tervező irodának, amiért megcsinálták. Mikor beadtuk a tervet, hogy a három év le ne teljen, hamar módosítottak rajta a tanácsnál, hogy mégsem úgy lesz jó, hanem úgy, ahogy ők akarják. Azóta ez tart, most megint újból kezdődik az, hogy megint majd építünk egy csarnokot ide, márpedig úgy, hogy mindenki befizet tízmilliót – kinek mekkora helye van - előre. Ha ezt a szerződést én megkötöm, akkor be kell fizetnem ötmilliót. Majd ha elkezdenek építeni, akkor megint ötmilliót, és már ki van a cédula vetve – kinyomtatott, normális, aláírással, meg minden –, hogy százhatvanöt ezer forint a havi bér, és erre jön majd a gáz víz, mit tudom én, micsoda.

- A fénykor addig volt, amíg a termelők ide tudtak járni, míg a kis szekerekkel jártak a termelők világháború után, a fődön árultunk, alkudni lehetett, nem volt kiszabott ár, most ha nem árral adjuk, az adót nem tudjuk kifizetni.
Szóval addig volt igazi piac, amíg a termelők ide tudtak járni rendesen… legalább száz kereskedő.
Az volt benne a jó, hogy én akkor zöldséget, krumplit, hagymát, mit tudom én, mit árultam, a másik árulta a szőlőt – az volt a gyümölcsös –, akkor volt, aki a tojást árulta, szóval mindegyiknek megvolt a maga profilja, nem úgy, mint most, hogy mindenki mindent árul, volt a savanyús külön, volt a csirkés külön.

- Egész életemet itt töltöttem. Én hatvan éve itt vagyok ezen a piacon. Szülöktől, meg az anyósomtól örököltem. Ők is gyümölcsökkel foglalkoztak, hát mondjuk, nem ilyennel. Akkor a háziasszonyok, ugye, főzött mindenki, ma megveszi a zacskós levest, ilyesmit. Most már csak pénteken, szombaton főznek, akkor nem tudnak mit csinálni, otthon van mindenki, főzni kell nekik.

- Megváltozott a világ. Én, mint fiatal asszony, leálltam a lovaskocsival, a Keletinél leálltunk abban sávban, van ez az ügyvédi munkaközösség, oda leálltunk a lovaskocsival, a férfiak eltűntek – elmegyünk a Fehér Ökörbe egy sörre! Már isten tudja, mit lehetett volna meginni, csak nem jöttek, a gyerekeket nem győztem a kocsitól, a dinnyétől elzavarni, no, megjöttek. Évek múlva megtudtam, hogy tulajdonképpen nem a Fehér Ökörbe, hanem a mit tudom én, melyik utcába, Nefelejcsben, vagy hol, a kuplerjában voltak. Na de aranyos, nem tudta meg a család, nem sinylettük meg, nem járkált az utcán, nem hozott haza bajt… szóval ezt azóta elrontották.
Ha jól visszagondol, utána lett az, hogy lett az a sok apró gyerekek, hogy senki nem törődött velük, lett ugye a fóti gyerekváros.
Régen a jól öltözött emberke bement a bizonyos helyre, rendezte magát, hazament, senki nem tudott semmit, na, ma az ilyet elkapja a fiatal kis fruska az irodában, ráakaszkodik – apuskám, neked pénzed van, házad van, autód van, na, akkor én rád akaszkodok.

.
.
.
.
.
.
.
.

F11 & click on to enlarge

(sc.2010.04.25.vasárnap)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

  Be the first to like this post
Join the conversation
1
There is 1 comment, add yours!
Paolo Martini 9 years, 9 months ago

....Great as always , my friend....!

9 years, 9 months ago Edited
Up
Copyright @Photoblog.com