Budapest, VIII. Józsefváros, 1983 telén

Keretek


Előveszem a dobozokból a harminc évvel ezelőtti diaképeket. Na, mostanra tényleg kifakultak. Érdekes, ahogy nézem, mintha látszana, merre távozott el a színük, merre futott ki belőlük a vér. A már akkor is halálosan romos házak azonban még megvannak. Lefényképezek egy nyomortanyát, aztán megöregszem, eltűnnek az összes társaim, szeretteim, kifakulnak a diaképek, a kis házat azonban még tartják a mohos gerendák, sötétedéskor halvány lámpát gyújtanak a régi szegények felnőtt gyermekei.
Szétszedem a diakereteket. Ritkán volt pénzem üveges kereteket venni. Nem terveztem hosszú távra. Milyen jó most a köröm, ki tudom feszíteni a kis kereteket. Feszegetek, közben nézem a keretek felitratait – a világ híres műalkotásai.
- Ó, igen… az építészet professzora, Kleineisel János, egyszer behívott magához a szobájába, és azt mondta, ne bántódjak meg, de vélhetően nem tudok a sok diaképhez ennyi keretet venni, és ő most éppen automata, körtáras diavetítőket vásárolt a Főiskolának, az meg nem viszi a régi kereteket, úgyhogy, ha nem veszem zokon, nekem adná a leselejtezett ötezer diakaretet. Mivel pedig én nem szedtem le a keretekről a feliratokat, csak beraktam a képeimet, szülővárosom legszomomorúbb helyszínei máig a lehető legmodernebb európai építészek avantgarde alkotásainak nevét viselik, meg Pompeji feliratokat.

(Napház, 2012.01.28. szombat)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

F11 to enlarge

(scan.2012.01.28.szombat)
.
.
.
.
.
.
.
.