A Pelikános ház (Bebesi Miklósnak) - Budapest, XIII. Angyalföld, Angyalföldi utca 38. - 2014.01.14. kedd (+)

by Lábass Endre January. 28, 2014 3565 views


.
.
.
.

Belépés a Pelikános kapun

Most is be lehet menni a pesti házakba, csak meg kell állni türelmesen a kapu közelében, hogy ha nyílik, gyorsan beslisszolhassunk. Mint a huzat – ez illik a kapualjhoz. Vagy persze csöngethetünk. Nézegetem a nevek álom telefonkönyvét, e nagy, szállodai névsorunkat, milyen szépek, mesebelien sokfélék a neveink! Mennyi mindent jelentenek, sorsunkat, átkainkat, végzetünket – nevünkről néha elég jól felismerhetők, azonosíthatók vagyunk. Aztán a cserélt, megváltoztatott eltagadott, rejtegetett nevek, már csak titkon, fejben tartott nagyapák… és a holtak enciklopédiája, persze. Szóval nyomkodhatom a csengőt ha kiválasztottam egy nevet, de én is utálom ha megszólal a csengő, nekem is csengőfrászom van, összeszorul a gyomrom. Azt hittem, ez már elmúlt, ettől megszabadultam a korral, de nem, maradtak még bőven félelmeim, démonaim közt, például a csengő.
Nem jó lelkiismerettel csengetek tehát fel délutáni félálmából, tetszhalálából valakit, akinek oly megbízhatónak tartottam, hát egy becsöngetésnyire kiválasztottam a nevét. Néha csengetek, de a csengetés már általában kiesik, inkább a kapu közelében a falnak dűlök, vagy ha akad valami párkány, leülök, ettől viszont olyan randevúzónak látszom. Legyen legalább a látszat, az is valami.
Ha már randevúzni tűnök, mintha lányra várnék - ez mindig eszembe jut, mikor egy kapu közelében lecövekelek, letáborozom -, akkor gondoljuk is végig a régi randevúkat. Megállok hát egy angyalföldi ház kapuja mellett, és a kőfalnak vetem a hátam.
Mennyi háznak dőltem már évtizedek alatt. A falnak támaszkodom – sarokba állításaim mellékbüntetése volt, halmazati, hogy nem volt szabad a falnak vagy a cserépkályhának támaszkodnom, megtanultam hát évek alatt, támaszkodás nélkül tizenkét órát állni és közben aludni sőt álmodni is. Már nekidőlhetek a falnak, mert már nincs egyéb támaszom.
Valóban olyannak tűnök, mint egy randevúzó, és magamban randevúimon álmodozom. Ez már egy kész szertartásom, várom, hogy az ismeretlen ház kapuja kinyíljon, és randevúkra gondolok.
Nem szokott csak úgy megállni egy helyen senki, nem áll órák hosszat a semmiben. Emlékei nem látszanak, tehát az emlékek lányai sem, úgyhogy olyan egyedül áll az ilyen ember, hogy értelmetlennek tűnik ennyire egyedül. Mint ahogy egyedül valóban értelmetlen is a léte, ennyiben igazán jól gondolják, akik a falnak támaszkodó öregembert nézik. Tán épp ezért jár örökké az utakon a fotós, hogy falnak dőlve visszagondolhasson valahová, míg a kapuk nyílását várja. Lehet, hogy már rég nem is akar bejutni egyetlen házba sem.


(2014. január 16. csütörtök)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

F11 & click on to enlarge

(sc.2014.01.15. szerda)

  Be the first to like this post
Join the conversation
0
Be the first one to comment on this post!
Up
Copyright @Photoblog.com